Forgács Tibor

Forgács Tibor 1931.január 2-1982.augusztus 14. Jászai Mari-díjas színművész Magas, kisportolt alakja, feketesége biztos hőst ígért; ám ő a jellemszerepek felé indult. És: a film, a televízió népszerűsége helyett vállalta a vidéket. Az ország meleg szívvel szeretett színésze volt ő. Debrecenben, egy csehszlovák darabba Milan szerepét játszotta, átengedvén a főszerepet, Pete Petrusst, az akkor még éppen induló Latinovits Zoltánnak. A Pécsi Nemzeti Színház nézői, mint a Macbeth Macduffjére emlékeznek vissza, erős érzelmi töltésű volt a játéka, szép a dikciója; ez ennek a szerepnek a bravúrja. Élete nehézségei, megpróbáltatásai érlelték benne Ádámot. A Tragédia győri előadásán kitűnt hősi alkatával, mint Miltiadész, rezignált keserűsége a Kepler-színt tette teljessé. Kecskeméten többek között Raffai Sarolta Diplomások című darabjának hőse, Békéscsabán Darvas József Vízkereszttől Szilveszterig című drámájának parasztfigurája tűnt ki. E nyáron is Egervárott, mint a Tom Paine-előadás motorja, játékmestere vonzotta a közönséget. Tervezett állomása Zalaegerszeg volt. A jövő színházánál remélt, bizakodott. Miközben a betegség egyre jobban támadott. A filmszínészalkatú hős éppen filmezett Csehszlovákiában, Katkics Ilona rendezésében. Egy új műfajjal barátkozhatott volna meg igazán. Forgatás közben érte a halál.

Szerepe színházunkban: Hopmester - 1982/83 Tom Paine.

vissza