Árendás József

Grafikusművész.

Árendás József a hazai plakáttervező művészek közép-generációjának egyik legegyénibb hangú képviselője.
Örvendetes, hogy legtöbb munkáját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház darabjaihoz készítette.
A képzőművészet és a klasszikus hagyományú reklámgrafika lehetőségeinek szerencsés arányú ötvözésével vállalja Árendás József a nagy múltú kulturális plakátművészetünk folytatását, gazdagítását. Különösen jelentős ez akkor, amikor az utóbbi évek kegyetlen financiális ellehetetlenülése következtében a műfaj egyre inkább háttérbe szorult, szinte elhalásra ítéltetett.

"Kétféle színházi plakát van. Az egyik a főszereplő (sztár) fizimiskájával, figurájával vagy a darabból egy "jellemző" fotóval (színes rajzzal, "montázzsal") próbál nézőt csalogatni. A másik megközelítés: a darab tartalmából kiindulva sűrít, jelképekkel és a plakát igazi hatáselemeivel dolgozik, meghökkent, gondolkoztat. Nem hazudik, és saját hangján valami pluszt is képes adni. Én ezt az utóbbit kedvelem."

Csoportos kiállítások

-"Az év plakátja" plakátkiállítás (1975-1988-ig minden évben: Magyar Nemzeti Galéria)
- Biennálék: Békéscsaba, Brno, Varsó, Lahti (1974-1992-ig rendszeresen)
-"100+1 éves a magyar plakát" (1986: Budapest, 1988: Varsó, Berlin, Párizs)
- Triennálé: Toyama (1989)
-"Salon" (1986,1988: Párizs)
-"Magyarok" (London, Barbican Centre, 1989)
-"Plakátok" nemzetközi meghívásos plakátkiállítás (1988-1996 évente, Pécs, Kecskemét, Budapest)
-"Il manifesto dell'est" lengyel-magyar-cseh plakátok (Torino, Róma, Marseille, 1990-1992)
-"DOPP és barátai" (Prága,1990)
-"A változás jelei" (Magyar Nemzeti Galéria, 1991)
- Nemzetközi Plakát Triennálé (Trnava, 1994)
-"Ungarische Plakatkunst der Gegenwart" (Hamburg, 1995)
-"Political Posters in Estern Europe" 1945-1995 (Brno, 1999)
-"Plakát-Parnasszus" (Budapest,1996, 1998, 2001)
-"Posters from Hungary" (Arhus, 2002)
- MGSE "Aranyrajzszög"pályázat, Budapest 2002

Önálló kiállítások

- Budapest (1979: Fészek Klub)
- Zalaegerszeg (1984: Hevesi Sándor Színház)
- Tata (1985: Várgaléria) ‡ Pécs (1988: Kisgaléria)
- Herson Ukrajna (1989: Városi Színház)
- Komárom (1990: Városi galéria)
- Zalaegerszeg (1991: középiskolai kollégium)
- Budapest (1992: Dorottya utcai kiállítóterem)
- Tata (2000: Eötvös. J. Gimnázium)
- Kiskunmajsa (2002: Konecsni György Helytörténeti Múzeum)

Díjak

- 1985: a "Legjobb ötlet" díja, "Az év plakátja" kiállításon
- 1988-ban: Fődíj, "Az év plakátja" kiállításon
- 1988: "DOPP" díj, a Dopp csoport díja
- 1988: "Nívódíj" Kulturális Minisztérium
- 1988: "Fődíj" Békéscsabai grafikai Biennálé
- 1989: "Az év legjobb ipari kiállítása" díj
- 1992: "Munkácsy-díj" Budapest
- 2002: "Fődíj" Békéscsabai grafikai Biennálé
- 2002: "Arany rajzszög", MGSE életmű díja


1982-től készíti grafikai kiadványainkat.

Általa készített plakátok, grafikák...

vissza

vissza a kezdőlapra