Háy 
          János: 
          Herner Ferike faterja
          (istendráma két részben)
        Bemutató: 
          
          2003. június 5.
        Krekács 
          Béla / faterja - Kiss 
          Ernő
          Banda Lajos / faterja - Kricsár 
          Kamill
          Herda Pityu / faterja - Szegezdi 
          Róbert
          Papi Jóska - György 
          János
          Marika - Jurina 
          Beáta
          Rendőr - Gábor 
          László 
          Asszony - Köves 
          Dóra
          Gyerek Herner Ferike - Bogár 
          Gergő
          Gyerek Krekács Béla - Balla 
          Benjamin
          Gyerek Banda Lajos - Bogár Ádám
        
        Díszlet: 
          Pinczés István m.v.
          Ügyelő: Szilasi 
          Attila
          Jelmez: Laczó 
          Henriette
        
        Rendező: 
          Pinczés István m.v.
         
        kritika 
          . . .
           
        Háy 
          János üstökösként robbant be A Gézagyerek című drámájával a magyar drámairodalomba: 
          a Csokonai Színház előadása után díjeső zuhogott szerzőre, színészekre, 
          rendezőre egyaránt (4 díj a pécsi országos színházi találkozón, 3 díj 
          az országos stúdiószínházi műhelyek találkozóján, kritikusok díja, pályaszakaszdíj, 
          meghívás a kortárs dráma fesztiválra, nemzetközi színházi fesztiválmeghívás 
          a lengyelországi Torunba, stb.).
          A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a tehetséges fiatal szerző újabb 
          darabját tűzte műsorára, mely A Gézagyerek folytatásának tekinthető. 
          Bár az új műben az autista Gézagyerek nem szerepel, ez a történet is 
          Krekács Béla, Banda Lajos és Herda Pityu immár legendássá nőtt figurája 
          köré épül. Háy János újabb "istendrámája" ezúttal is különleges 
          életminőségeket hordoz, a szerző most is káromkodásból épít katedrálist: 
          a három alkoholista munkanélküli a lét-nemlét témáját, az eleve elrendelés 
          kérdéskörét, a múlt-jelen-jövő összefüggéseit boncolgatja szűk szókinccsel, 
          a felismerés döbbenetétől tágra meredő szemmel. A maguk észjárása szerint, 
          saját szavaikkal, saját IQ-szintjükön keresnek magyarázatot vagy kérdeznek 
          rá a létezés paradoxonára: miért élünk és miért halunk meg, jó-e az, 
          ha előre tudjuk halálunk időpontját, s egyáltalán: van-e értelme az 
          emberi életnek. Emberszabású torzók morzsolják hétköznapi árokparti 
          életüket elettünk, gagyi röhejesség és megindítóan mély emberi minőségek 
          hálójában vergődve.
          Háy János torokszorító és hahotára fakasztó helyzetei és dialógusai, 
          az örök kérdésekre megfogalmazott válaszféleségek felhőtlen szórakozásba 
          csomagolt katartikus színházi élményt ígérnek. 
           
        vissza 
      
        vissza 
          a kezdőlapra