Carlo
Goldoni
(1707-1793)
Carlo Goldoni korának leghatásosabb és legmaradandóbb értékű színpadi szerzője és újítója volt, bár családja a lehető legkonvencionálisabb foglalkozást választotta számára: ügyvédnek tanult, és pályája árnyékosabb szakaszaiban időnként vissza is menekült az ügyvédi lét nyugodt biztonságához. De igazi közege a színház volt, melyben valóságos forradalmat vitt végbe: ő volt az, aki a commedia dell'arte, az olasz vásári komédia hagyományait megtörve maszkok és jelzések helyett hús-vér figurákat, izgalmas és bonyolult jellemeket állított színpadra, a vázlatos, rögtönzött párbeszédeket pedig előre megírt, irodalmi szöveggel helyettesítette. Kezdetben, mint A hazug vagy a Két úr szolgája esetében, valódi emberi tartalommal töltötte meg a sorsüldözött szerelmesek, a zsémbes öregek, a tréfacsináló szolgák sablonjait, majd, ahogy reformja - a kezdeti kudarcok után - mind jobban beérett a közönség és a színészek körében, elhagyta a kor minden kínálkozó sémáját, és olyan darabokkal állt elő, amelyekben a "tragédia" és "komédia" műfaji skatulyái végképp érvényüket vesztik. Az élet itt egyszerre jelenik meg a maga bonyolultságában és egyszerűségében, a nyomorúság költészetté válik, a szenvedést (okozza szerelmi bánat vagy pénztelenség) megértéssel és mulatságosan ábrázolja, anélkül, hogy az élethelyzetek leegyszerűsödnének, a szereplők pedig veszítenének emberi differenciáltságukból. A Chioggiai csetepatéhoz vagy a Terecskéhez hasonló komédiáiban az olasz városok és falvak belső élete jelenik meg népieskedés nélkül, a viszonzott és viszonzatlan szerelem, a féltékenység, vagy a fiatalság és öregség különösen megértő és szeretetteljes ábrázolásával. Hősei nem az életből "ellesett" figurák, hanem a sorsukat - nyomorúságukat vagy éppen boldogságukat - rendkívül bonyolult módon megélő EMBEREK. Ebben rejlik Goldoni újítása, amely jóval túlmutat a korabeli színházi reformon, és, a műfajt tekintve, jelentőségében csak Moliere-hez hasonlítható. Késői műveiben (amilyen a Mirandolina vagy A kávéház) hihetetlenül gazdag problematikát jár körül, és egymásra kopírozódik bennük a nevetés és a keserűség; egyetlen jelenet képes egyszerre a tragédia és a börleszk, a vásári komédia, a düh és az irónia nyelvén megszólalni. Legérettebb vígjátékai, a műfaj többi remekművéhez hasonlóan leginkább tragikomédiák, melyekben a vérbő helyzetkomikum mögött felsejlik az élet fény-árnyék kettősségéből fakadó rezignált szomorúság, keserű vagy megbocsátó irónia emberi esendőségünk fölött - talán ez is oka annak, hogy, akár Moliere-t, őt is valamiképp kortársunknak tekintjük, és egyike napjaink legtöbbet játszott vígjátékíróinak.
Noriose Gandalfi tanulmányából (Kortársunk, Goldoni)
