AZ EMLÉKIRATOK-BÓL

Amikor 1751 karácsonyának kilencnapos ájtatossága elérkezett, úgy véltem, ideje újra emlékeztetni Medebachot, hogy megállapodásunk rövidesen lejár, ne számítson rám a jövő esztendőben.
Mindezt barátságosan, köntörfalazás nélkül mondtam el; ő igen udvariasan válaszolt; fájlalja, de azt teszem, amit akarok; ennek ellenére mindent elkövetett, hogy marasztaljon; néhány ismerős útján megpróbált más belátásra bírni, de én ekkor már határoztam; és a tíznapos szünet alatt megállapodtam Vendramini őexcellenciájával, egy velencei nemessel, a San Luca színház tulajdonosával.
Az 1752-es évad végéig még a San Angelo színháznak kellett dolgoznom; olyanannyira eleget tettem kötelességemnek, hogy több darabot adtam át az igazgatónak, mint amennyit bemutathatott, s így néhányat elválásunk után is gyümölcsöztethetett.
Medebach asszony még egyre betegeskedett; háborgó kedélye mindinkább terhessé és nevetségessé vált; egyszerre sírt és nevetett; kiabált, fintorokat vágott, rángatózott. Néhány derék rokona azt hitte, hogy bűbájolás áldozatául esett, és kihívatott egy ördögűzőt; az illető rengeteg felszereléssel érkezett meg, s úgy játszott és mókázott kegyes holmijaival, mint egy négyéves gyerek.
Amikor láttam, hogy a primadonna nincs olyan állapotban, hogy fellépjen, írtam a szubrettnek egy vígjátékot farsang kezdetére. Medebach asszony karácsonykor felkelt, úgy látszott, jól érzi magát; de amikor megtudta, hogy másnapra kiplakátozták a Mirandolinát, a Corallina számára készült új darabot, újabb rohamokat szimulálva, anyját, férjét, rokonait és személyzetét kétségbe ejtve ismét ágynak hanyatlott.
A színházat tehát december 26-án a Mirandolinával nyitottuk... Tekintettel Medebach asszonynak Corallina fejlődése nyomán támadt féltékenységére, azon sem csodálkoztam volna, ha az igazgató nejét ez az utolsó darab sírba viszi; de mert kedélye különös törvényekhez igazodott, két vagy három nap múlva felkelt az ágyból és azt kérte, ne folytassák a Mirandolina előadásait, hanem vegyék újra elő a Pamelát.
A közönségnek most már nem volt ínyére a döntés; de az igazgató úgy vélte, nem szabad szembeszegülnie felesége akaratának, és a sikeres új darab negyedik előadása után felújította a Pamelát. Effajta kedvezmény mindenütt akad, ahol a zsarnokság fittyet hány a józan értelemnek...


Egyesek szerint: emelkedetten kell írni, s tisztelni a közönséget. Én azonban úgy vélem, akkor tisztelem, ha megmutatom a cicomátlan, meztelen igazságot.


Fogadjanak el egy tanácsot, kollégáim: a közönségen csak egyféleképpen lehet bosszút állni: kényszeríteni kell, hogy megtapsoljon bennünket.


A világ majd belátja, a színház már nem skandalum. De hasznos, jó és tanulságos... Nagyérdemű közönség. Én ezennel befejezem, a szeretetért köszönetem; Legyetek áldottak mind, szívem nektek hagyom itt.
(Goldoni)

Velencében sem a színház-, sem a koncertjegyek nem voltak különösebben drágák, legalábbis ami a földszinti ülőhelyeket illeti. A páholyokkal más volt a helyzet: e minden kényelemmel felszerelt emeleti lakosztályok méregdrágák voltak.
A színházak nemcsak a magas szintű kultúra, de a minden szolgáltatást felölelő szórakoztatás központjai voltak. Az előcsarnokban kockáztak, kártyáztak és csemegéket, valamint italokat szolgáltak fel. A páholyokban az előadások során gyakran bukkantak fel rossz lányok. A színészek játékát a közönség nem csendben figyelte, hanem végig beszélgetett, hangoskodott, a páholyokból mindenféle tárgyakat hajigáltak a földszinten ülők fejére, sőt durva szórakozásként köpködtek is. Gyakori volt a rendzavarás, verekedés, de a rendfenntartó erők a legritkább esetben léptek közbe.
"A negyedik emeleti páholyokban, az előadás után, rossz életű nők és züllött fiatalemberek olyan bűnös cselekedetekre ragadtatták magukat, melyeket jóllehet a hatóságok nem tilthatnak, de semmiképp sem engedhetik meg, hogy a nagyközönség szeme előtt játszódjanak le."
(Casanova)

 

vissza

vissza a kezdőlapra