Kocsis L. Mihály

(Egy-ügyü szavakkal, ugye...)

Amikor még Balczó futott
másképpen jártak az égen a csillagok,
más volt az érték, mérték,
győzelmével e nép
győzelmét megérték;
és nem mentünk erre meg arra,
az egyenesre néztünk,
nem kanyarra.

Amikor még ő adta a mércét,
ismertük értékét:
hamuét, kőét, ércét.
Amikor Balczó futott,
néha bizony még
magyarságunk is
eszünkbe jutott.
Őt látni dobogón,
szívünket hajtotta
            dobogón a vér;
ő fut, de vele
a mi életünk az, ami célba ér.

Lépte könnyű volt,
s habár lehúz a por,
de mindig
            a csillag jár fenn,
amikor alkonyul.

Ennyi volt. Nem tett sokat.
Néhány percre, órára
lesimította arcunkról
            a ráncokat.
Embervoltunk földi léte,
Bandi a lépésével
mintha túlnan érne.
Célt keresett,
            vagy csillagot...

Igen! Balczó volt,
aki helyettünk futott.

(Hej, regö rejtem) 1998