Bérces Edit,
a világcsúcstartó ultramaratonista

Magyarok Lapja ― Román Attila ― 2006. február

Rovatunkban ezúttal az egyik tradicionálisan sikeres magyar sportágat, az ultramaratoni futást, s annak jeles képviselőjét, Bérces Editet mutatjuk be.

A klasszikus atlétikának a futószámai a 100 métertől, a maratoni távot jelentő 42195 méter teljességéig terjednek. Azonban vannak, akik nem állnak meg ennyinél, s a 42 km-nek akár sokszorosát is lefutják. Ők az ultrafutók.

Bérces Edit Zalaegerszegen él, s a helyi Pénzügyi és Számviteli Főiskolán tanít. Oldalak telnének meg eredményei felsorolásával, most a teljesség nélkül ismertetjük a legkiemelkedőbbeket. 2000-ben az Európa- és világbajnokságot is megnyeri 100 km-en. 2001-ben a 24 órás futás világbajnokság győztese. 2002-ben egy nemzetközi 24 órás versenyen- 400 méteres atlétikai körpályán ― máig élő világcsúcsot fut. 250.106 km-t! 2003-ban, a franciaországi Surgeres-ben 369,7 km-es teljesítménye első helyezést, és Európa-csúcsot ér. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy Edit nem csak sportvonalon sikeres. Egyetemi tanulmányai során és után négy külföldi felsőoktatási intézményben volt ösztöndíjas hallgató, magiszteri fokozatát a Kaliforniai Állami Egyetemen szerezte. Angolul, németül, oroszul és franciául beszél, 1996-ban az Atlantai Olimpiai Bizottság tolmácsa volt. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Alkalmazott Nyelvészeti Doktori Programjának hallgatója.

- Ön mint ultrafutó, hogyan definiálná e különleges sportág lényegét?

- Az ultramaratoni futás a feltámadás reményének sportja. A verseny nagyon hosszú ideig tart, közben többször kicsit meghal az ember, de mindig benne van a talpra állás reménye, hogy aztán eljutunk a célig-, méghozzá megtisztulva. Másrészt a versenyek után előfordul, hogy az ember hetekig kényszerpihenőre szorul, de aztán rendbe jön, és folytatja tovább.

- Tehát többről van szó, mint puszta fizikai teljesítményről.

- Az ennyire hosszú futás szellemi sport is. Maga a futómozgás pedig a gyermeki lét ártatlanságát és őszinteségét idézi fel. Lehetőséget teremt arra, hogy legyőzzük és kifejezzük önmagunkat. Emellett lázadás a fogyasztói társadalom feje tetejére állított értékeivel szemben.

- Szavai gondolkodóba ejtenek. Sohasem hittem volna, hogy egy kívülről unalmasnak, eseménytelennek látszó sport mögött ekkora lelki muníció áll.

- Az ember legősibb, legtermészetesebb mozgása a futás. A távfutás a mozgás öröme mellett kiszakítja az embert természetellenes környezetéből és életmódjából. Főleg az egyedüli futásokon érezhetem a természet közelségét, azt, hogy szabad vagyok, és része lehetek a környezetnek. Éber és megtörhetetlen ez az egységélmény, ami Isten teremtményei és köztem van jelen ilyenkor. Ezt az érzést számomra leghitelesebben Zeffirelli filmjében assisi Szent Ferenc fogalmazta meg: „Az ember lélek. Igen, lélek, én is azt akarom visszaszerezni. A lelkemet. Szabad akarok lenni, mint az ég madarai, fára akarok mászni, folyóban úszni, és mezítláb járni, hogy érezzem a föld kemény érintését, cipő és vagyon nélkül. Azok nélkül az árnyékok nélkül, akiket szolgáknak hívunk.” Így válik minden edzés egyben a saját gondolataimhoz tett zarándoklattá.

- Van olyan tanítása a hosszútávfutásnak, ami a hétköznapi életünkbe is átültethető?

- A hosszútávfutás igen sok mindenre megtanít. Mindenekelőtt önmagunk legyőzésére, amit mások talán máshol, más módon tanulnak, az élet tanrendjéből azonban nem maradhat ki. Rávezet arra, hogy saját akaratunkat meghaladó belső erőre bízzuk magunkat, valamint soha ne adjuk fel a reményt. Ezenkívül én a természet közelségében, a civilizáció kényelmi kellékeitől távol megtanultam örülni a legapróbb dolgoknak: az árnyéknak a hőségben, a víznek a szomjúságban, a szél zúgásának a fülemben, a lábam ritmusos dobogásának, vagy éppen a friss hó ropogásának a talpam alatt.

- Igaz a sztereotípia, miszerint a hosszútávfutók maguknak való, magányos emberek?

- Ez tévhit. Az egyedül megtett hosszú távok sohasem magányos távok. Sőt, én akkor vagyok csak igazán szabad, amikor a város zajától, a telefon fenyegetésétől és a hirdetések hazugságaitól messze kerülhetek, és lélekben és gondolatban azzal vagyok, akivel szeretnék lenni. Mindez megvalósíthatatlan, elképzelhetetlen egy zsúfolt liftben, buszon vagy diszkóban, ahol csak látszólag nincsenek egyedül az emberek. Erről mindig eszembe jut az, amikor a Kis Herceg azt mondja a kígyónak, hogy az ember egyedül van a sivatagban. A kígyó erre azt feleli: „Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.”

- Profikra jellemző eredményei vannak, a státusa viszont amatőr. Melyik áll közelebb a valósághoz?

- Amatőr vagyok, s az is akarok maradni a szó legnemesebb értelmében, hiszen azonkívül, hogy a futás a főhobbim, a tanítás mellett űzöm, és a kezdők lelkesedése hajt ma is. De ehhez a visszavonult veteránok bölcsességét és a profik céltudatosságát is igyekszem társítani.

- Kérem, fogalmazzon meg egy filozófiát búcsúzóul, melynek követése nemcsak futóknak, hanem mindenkinek a hasznára válhat.

- A legfontosabb ― Albert Schweitzert idézve ―, hogy Isten nem a sikert várja tőlem, hanem az erőfeszítést. Nem a célba érést írja elő, csupán menet közben akar találni visszatérésekor.