SajtóPress
|
Öröm a szenvedés árán
2000-ben Európa-bajnoki és világbajnoki címet szerzett a 100 km-es ultramaratoni futásban. Olvashattunk róla, városunkban él, köztünk, mégis kevesen ismerik. Bérces Edit a hírnevet, népszerűséget nem keresi, pedig teljesítményéhez keveseké mérhető. Most, hogy Edittel leülünk beszélgetni, persze a futásról kérdezgetem. Válaszaiból számomra is kirajzolódik, hogy futás valamiképpen valóban hasonlít az ember küldetésének teljesítéséhez, Szent Pál nem véletlenül hasonlította azt a jó futáshoz... Mi az ami a futásban megragadott, rabul ejtett? Az ember legősibb, természetes mozgása a futás. A távfutás a mozgás öröme mellett kiszakítja az embert természetellenes környezetéből és életmódjából. Főleg az egyedüli futásokon érezhetem a természet közelségét, azt hogy szabad vagyok, és része lehetek ennek a csodálatos környezetnek... Ezt az érzést számomra leghitelesebben Zefirelli filmjében Assisi Szent Ferenc fogalmazta meg: "Az ember lélek. Igen lélek, én is azt akarom visszaszerezni. A lelkemet. Szabad akarok lenni, mint az ég madarai, fára akarok mászni, folyóban úszni, és mezítláb járni, hogy érezzem a föld kemény érintését, cipő és vagyon nélkül. Azok nélkül az árnyékok nélkül, akiket szolgáknak hívunk." Egy laikus elképzelése szerint az ultramaratoni táv teljesítéséhez elsősorban nagyon jó erőnlét és kimagasló akaraterő szükséges. Valóban így van ez? Mi a titka az ilyen teljesítményeknek? Az ultrafutás komoly állóképességi felkészülést feltételező bölcsességi verseny, ahol a fizikum csak ahhoz kell, hogy "versenyben maradjunk" - legalábbis a 100 km-en. Természetesen az akaratunk kihasználása is szükséges a tér, idő, fájdalmak, természeti elemek leküzdéséhez, de csak az nem elég. Sőt, nagy a veszélye annak, hogy "túlakarjuk" a dolgokat. Főleg a hosszútávfutásban igaz ez és erős párhuzamban van az élet futásával is, amit Pál apostol említ. Amellett, hogy a felkészülés során a tőlünk telhető legjobbat, legbölcsebbet kell tennünk, nagyon fontos a kivitelezésnél a türelem és a bizalom. Türelem ahhoz kell, hogy ne kapkodjunk el semmit már a táv, - vagy az élet - elején, a bizalom pedig ahhoz, hogy merjünk várakozni, még a külső zajok, reklámok, a világ hamis hangja ellenére is. Én csak annyit tehetek, amennyi tőlem telik. Ha akaratom tetszésre talál, akkor az áldás (kegyelem) is megadatik hozzá. Erről Balczó András is így gondolkozott, de Kőbán Rita is hasonló módon éli át, ha ő nem is így fogalmazza meg. Nekem a 37. Zsoltár 23. verse jut ilyenkor eszembe: Az Úr irányítja annak a lelkét, akinek az útja tetszik neki. Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit és útját kedveli. Sokszor a sportban is azt az embertelen küzdelmet láthatjuk, ami eszközökben nem válogatva a másik legyőzésére törekszik. Számodra mit jelent a versengés?
A hosszútávfutás sokkal inkább megőrizte a sport eredendően tiszta, nemes versenyszellemét, mint más versenysportok. Ebben része lehet annak is, hogy ezek a versenyszámok még nem váltak az üzleti világ martalékává. Az érett versenyzők viszont tudják, hogy nem az az érdekes, hogy még kik indulnak, vagy az, hogy milyen formában vannak a többiek. A dél-afrikai futótársam, Saun Mikeljohn fogalmazta meg ezt tavaly ősszel: "Nem versenytársainkon múlik, hogy jól teljesítünk -e. Ha sikerül legjobb formánkat hozni, akkor nem érdekes, hogy a többiek hogyan futottak. Ha nem sikerül jól teljesítenünk, az sem a rajtuk fog múlni." A versenyszellem gondolata itt is átvihető az élet, ill. a mai világ versenyszellemére és divatjára is. Az ultrafutás mini "életverseny". Ahogy nem feltétlenül a csodagyerekeké a jövő, ugyanúgy a hosszútávfutásban sem feltétlen az fog győzni, aki az első öt, vagy tíz kilométeren vezet. Látványosnak viszont biztos látványos! Nincs ok aggodalomra, ha valakinek a gyereke később kezd el beszélni, járni vagy éppen olvasni, mint a többi. Az esetek többségében ezek behozható lemaradások. Csak türelem, bátorság, és bizalom kell hozzá. Az ultrafutásban nem érdemes könyökölni, vagy erőszakoskodni. Hosszú távon tényleg van igazságszolgáltatás, mely a sport egyik küldetése. Hiszen ideális esetben a legjobb győz, nem a legerőszakosabb. Edzéseiden a városkörnyéki dombokon futsz, sokszor egyedül, nem ritkán este, sötétben. Nem félsz? Nem. Megtapasztaltam azt, amit János evangélista ír első levelének negyedik versében: "A szeretetben nincs félelem". Ha szeretettel futok, nincs helye bennem a félelemnek. Egyébként legveszélyesebb incidensem egy kutyatámadás volt, aminek most ünnepeltem 10. évfordulóját. Szörnyű élmény volt, 47 kutyaharapással, de a folytatás ismeretében vállalnám újra. Másnak viszont nem kívánom. Kutyaharapásból valószínűleg már kimerítettem a nekem járó keretet. Nem kell félnünk! "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Rómabeliekhez 8:31) Vannak-e, lesznek-e tanítványaid, követőid a futásban?
A tanítványság kétirányú dolog. Én is tanítvány vagyok. És talán nekem is vannak és lesznek elfogadóim, vagy választóim. Ha az számít tanítványnak, akinek edzéstervet írtam, akkor az nagyon kevés. Viszont annál fontosabbak azok, akik az élettervükbe vettek át valamit, néha nem is tudatosan. Nem célom, hogy követőket toborozzak. A tanítványságot csakis belső irányítottsággal tudom elképzelni. Egyszerűen ráébred valaki, hogy ő is hasonlóan gondolkozik, létezik és megerősítésre talál, ha rám gondol. Tizenhárom éve futsz versenyszerűen. Hogy érzed, személyiségedre hogyan hat ez az egész embert kívánó sport? Sokan talán úgy gondolják, hogy a futással töltött idő, a folytonos erőkifejtés inkább leépíti az embert. Én hiszem, hogy minden odaadással végzett tevékenység alkalmas arra, hogy az embert előbbre vigye élet-hivatásában. Ez pontosan így van. A hosszútávfutás igen sok mindenre megtanít. Mindenekelőtt önmagunk legyőzésére, amit mások talán máshol, más módon tanulnak, az élet tanmenetéből azonban nem maradhat ki. Beszéltem a versenyszellemről, amely szolidáris a versenyzőtársakkal és arra tanít, hogy soha ne adjuk fel a reményt. Végül rávezet arra, hogy saját akaratunkat meghaladó belső erőre bízzuk magunkat. Mivel nem ismerik, valóban sokan félreértik mindezt. Sillitoe kisregényének címe, "A hosszútávfutó magányossága" tévhit, sőt inkább félrefordítás. Én inkább "A hosszútávfutó egyedüllétének" fordítanám. Az egyedül megtett hosszú távok sohasem magányos távok. Sőt, akkor vagyok csak igazán szabad, amikor a város zajától, a telefon fenyegetésétől és a hirdetések hazugságaitól messze kerülhetek és lélekben és gondolatban azzal vagyok, akivel szeretnék. Így képzeletben fogalmazhatok levelet tengerentúli barátoknak, beszélgethetek öregapámmal, akivel sosem találkoztam, vagy vitatkozhatom olyan tanítómmal, aki éppen nem érne rá velem találkozni. Mindez megvalósíthatatlan, elképzelhetetlen egy zsúfolt liftben, buszon, vagy diszkóban, ahol látszólag nincsenek egyedül az emberek. A természet közelségében, a civilizáció kényelmi kellékeitől távol megtanultam örülni a legapróbb dolgoknak: az árnyéknak a hőségben, a víznek a szomjúságban, a szél zúgásának a fülemben, a lábam ritmusos dobogásának, vagy éppen a friss hó ropogásának a talpam alatt. Életmódod meglehetősen egyéni. Nem érzed magad különcnek ebben az egyenszellemű pluralista világban?
Nagyapám, akivel sosem találkoztam, de gyakran "beszélgetünk", arra tanította gyerekeit, hogy merjenek mások lenni. A másság vállalásához külön (isteni) erő kell, hiszen sokkal könnyebb az árral menni, mint azzal szemben. Akik ismernek, tudják rólad, hogy esetenként futásodat valakinek ajánlod, valakiért futsz. Ezt dedikált futásnak mondod, mint ahogy képzőművészek, írók ajánlják egy-egy művüket valakinek, te ezt a művedet ajánlod fel. Ezek olyannyira benső indíttatású, személyes elhatározások, hogy sokszor nem tudatod az érintettekkel sem, mégis arra kérlek, mondj erről valamit nekünk. Ezek elsősorban az együttérzés, együtt szenvedés, vagy együtt örülés, ünneplés, hálaadás, vagy éppen a kiengesztelődés alkalmai. Futottam már az édesanyámért és öreganyámért is szülinapján, vagy elhunyt úszóedzőm emlékére, de a legfájdalmasabb és leghősiesebb futásomat azoknak a barátaimnak ajánlottam, akik az én testi fájdalmamnak több milliószorosát élhették át, amikor gyerekeiket veszítették el, vagy családjukban súlyos beteget ápoltak. Ha rájuk gondolok, eltörpülnek a saját fájdalmaim. Az utolsóként említett, hősies futás, ha jól tudom, az 1998. évi Bécs-Budapest Szupermaraton, aminek 352 km-ét sérüléssel futottad le, végül már a fájdalomcsillapítást szolgáló akupunktúrás tűkkel a testedben, de nem adtad fel. Igen erre gondoltam. Azon a versenyen is a szív és az ész harcában a szív győzött. Számomra valóban fontos, hogy amit elkezdek, azt ne adjam fel. Kicsit könnyebb témát keresve kérdezlek kedvenc zenédről, illetve olvasmányélményedről. Az utóbbi időben olvasott könyvek közül Sylvia Bambola legújabb regényét említeném, mely a Caeucescu-rezsim idején játszódik és a román földalatti kereszténység szenvedéseit mutatja be. Szikalszilárd megerősítést kaptam tőle, amikor ezeket a gondolatokat olvastam benne: Suffering produces perseverance, perseverance- character, character - hope." Magyarul körülbelül így hangzik: "a szenvedés állhatatosságot (kitartást) szül, az állhatatosság jellemet, a jellem pedig reményt..." Pál a Római levél ötödik fejezetében így ír:" A háborúság békességes tűrést nemz, A békesség tűrést nemz, A békességes tűrés pedig reménységet, A reménység pedig nem szégyenít meg..." Örökzöld Beethovenemet nemcsak világátölelő zenéjéért, hanem szenvedéseiért is szeretem. Ő is gyakran fut velem, hiszen egyik központi gondolata volt: Durch Leiden Freude, azaz öröm a szenvedés árán. Ösztöndíjasként az USA több egyetemén is tanultál, négy idegen nyelvet beszélsz, de úgy tűnik karriert nem építesz, vagyont nem gyűjtesz. Most a főiskolán tanítasz, és amikor anyagiakról kérdezlek, elárulom rólad, hogy még autód sincs, a "közeli" versenyekre édesapád Ladáját szoktad kölcsönkérni.
A pénzről nemrég egy népszerű gazdasági lap is megkérdezett és a Példabeszédek huszonharmadik versének huszonharmadik sorával választoltam: "Az igazság, bölcsesség, erkölcs és tudás érdemes arra, hogy pénzt adjunk érte, de túl drága ahhoz, hogy pénzzé tegyük." Mi a véleményed, mi az, amit az embernek jó futásként meg kell futnia? Jó futás az, amikor úgy érezzük, hogy jobban nem is mehetett volna, azaz mindent kiadtunk magunkból. Az adott pillanatban a tőlünk telhető maximum nyújtását jelenti, számítgatások nélkül. Ha ezt sikerül, már nem számít, hogy a sorban, azaz a célban hányadikak lettünk, hiszen a többi már nem rajtunk múlik, magunkat pedig legyőztük. Jézus mondja szenvedése előtt (Máté 26:41): "A lélek kész, de a test erőtlen." Más dolog végiggondolni, vagy elképzelni egy versenyt, vagy edzéstervet, és megint más mindazt megvalósítani, a gravitáció - és romlott testünk, azaz régi énünk akarata - törvényeinek ellenére. Mindez természetesen nem csupán a futásra igaz, hanem az élet minden területére. Csak teljes önátadással érdemes élni. Méghozzá úgy, hogy egy lépést (szót, cselekedetet, tettet, tétlenséget, azaz mulasztást) se kelljen megbánni később. Kívánom, hogy így legyen, és életed nagy futása végén elmondhasd te is: "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája..." (II. Tim. 4:7, 8). ( Károlyi: Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája." Tompa Mihály |
