Ami a Millenniumi Bécs-Budapest Szupermaraton
krónikájából kimaradt


2000. október 24.

Bajnokok bajnoksága női egyéniben

2000-ben a Bécs-Budapest Szupermaraton történetének legizgalmasabb versenye játszódott le a női mezőnyben. Egyszerre három korábbi bajnok mérkőzött a győzelemért, a médiumok valahogy mégsem vették észre e verseny nagyságát.

Magyar részről Bérces Edit a 100 km-es futás Európa- és világbajnoka, az 1997-es Szupermaraton győztese indult, továbbá az orosz Jelena Szidorenkova, aki 1996-ban nyerte ezt a versenyt, ő a 24 órás futás világcsúcstartója, valamint az orosz Marina Bicskova az 1999-es Szupermaraton győztese, és a híres Comrades Marathon harmadik helyezettje volt. Anke Drescher pedig a 12 órás futás német bajnoka, a Bécs-Budapest futóverseny többszörös második és harmadik helyezettjeként kísérelte meg a három korábbi bajnokot legyőzni. Több női versenyző nincs, de a távot teljesítő versenyző nők és férfiak aránya így is 1:4,5; míg csapatban 1:12,5.

Emberfeletti a követelmény: 352 km-t végigfutni limitidőn belül. Jelen pillanatban nincs a világon több nő, aki képes lenne megfelelni ennek követelménynek és vállalná a verseny egészségi kockázatát!

2000. október 19. Bécs-Sopron (94 km)

Nagyon nehezen indul az első nap! Az idő borús, barátságtalan, a szokatlanul szigorú osztrák útlevélvizsgálat miatt késik a start. Az indításnál mégis fölforrósodik a levegő. Egyéni versenyzők, csapattagok egyaránt a győzelemre gondolnak... ha nem is egymást, de a távot le kell győzni. Az osztrák fővárosból kiérve rendezett kis falvakon át vezet az út a Lajta-hegység felé - ez az első nagy akadály. Ott a kerékpáros kísérők lemaradnak versenyzőiktől, sokan izzadva tolják a biciklit, hogy majd a lejtőn könnyedén társuk után guruljanak. Ezt a szakaszt Marina Bicskova nyeri meg, a múlt évi bajnoknő, mégpedig 20 perccel Bérces Edit előtt. Marina a legfiatalabb versenyző, tündéri, mosolygós kis orosz baba. "Győzni akarok" - mondogatja a riportereknek és tempósan rója a kilométereket. Valahol itt fut a férfiak közt az edzője és férje Kruglikov is, aki ugyancsak a dobogó legfelső fokára vágyik és nem alaptalanul. Tavaly Konsztantin Szantalov és Marina Bicskova kettős orosz győzelmével végződött a verseny.

Marina Bicskova a tavalyi győztes

Úgy tűnik a Lajta-hegység meredek lejtőin még nem dől el semmi, bár ezen a versenyen minden mindennel összefügg. Van aki itt tarolja a mezőnyt és felőrli erejét, másnak épp ez a szakaszgyőzelem ad erőt a továbbiakhoz.

2000. október 20 Sopron-Győr (116 km)

Szegény kis Marina Bicskova, már fájós lábbal indul ennek a távnak! Talán túlhajtotta magát előző nap, dehát oly jólesett a futás!... A 116 kilométer viszont most végtelen szenvedést jelent számára. Jelena Szidorenkova fázósan, de egyenletesen, látszólag könnyedén indul útnak. A riporterek oroszul szólítják meg, ő pedig egy kis orosz dalt énekel:

“Még minden előttem van..." Ez a törékeny, de szívós versenyzőnő valóságos tolsztoji hős. Jóindulatú, barátságos, és fizikailag, lelkileg nagyon erős. Ötödször teszi meg a távot Bécs és Budapest között, győznie csak egyszer sikerült és mégis újra indul...

A két orosz versenyzőnő profi a szó mindkét értelmében A német Anke Drescher és Bérces Edit olyan értelemben amatőr, hogy nem főfoglalkozású futók. Anke biológus, Edit főiskolai tanár, - neki szponzora is csak augusztus óta van.

Anke Drescher az a különleges versenyző, aki soha nem hoz magával kísérőt. Derekán széles öv azon kis üvegcsékben, fiolákban "űrhajós ételek", italok. Estére aztán ő is igazi ételre vágyik és már több évben követte el azt az elemi hibát, hogy a közös esti tészta-partin a kelleténél többet evett és másnap gyomorfájás miatt nem tudott jól futni.

Az idén Anke nincs igazán jó formában, sérülésekkel küzd, hamar föladja a győzelem lehetőségét. Nevetve mondja: “Nem vagyok szellemileg fölkészülve arra, hogy fölvegyem a világbajnok Bérces Edittel és két profival a küzdelmet. Majd jövőre..." Le is marad messze a többiek mögött. Marina Bicskovának is rossz napja van, a riporterek kérdezgetésére sírva fakad...Nem véletlen, hiszen iszonyatosan nehéz ez a verseny.

Anke Drescher (középen)

Ezen a napon Edit egymás után hagyja le versenytársait, de még a férfiakat is. Fölrémlik benne élete első Szupermaratonja a 97-es. Ezen a szakaszon háromszor "halt meg"..., hogy aztán újra magához térjen. Akkor ismerte meg először a maratonisták rémét, a "falat"..., amely ha megjelenik, nagy baj van. De azt is megtanulta akkor, hogy hiába "jön a fal",- az még nem jelenti azt, hogy vége mindennek.

Most viszont 50 km után érzi igazán elemében magát, itt kezdődik az igazi távja! A kilométerek gyorsabban múlnak, mint az idő... Kerékpáros kísérője Kiskó Pali mindent megtesz, amit Edit kér: eteti, itatja, gyógyírt ad a különböző fájdalmaira, ha kell, bíztatja a véget nem érő monoton úton, de ha kell hallgat. Az ilyen nagy versenyek láthatatlan hősei az edzők, kísérők, masszőrök, szponzorok, akik nélkül a siker elérhetetlen lenne, mégis róluk alig esik szó. Kiskó Pali például szabadságot vett ki, elutazott Békéscsabáról Bécsbe, hogy Editet segíthesse a versenyen. Ez olyan áldozat, amelynek értékét nem lehet pénzben mérni.

A versenynek ez a szakasza a választóvíz, aki ezt a 116 km-t kibírja, annak van esélye, hogy beér a Hősök terére. Edit pulzusa nyugalmi helyzetben 44-et ver, de most 170-180-at, és ez így megy órákon át. Amikor aztán vége a napnak, nem tud megnyugodni a szíve, továbbra is túl gyorsan kalapál, csak az agya nyugszik meg, bárhogy is alakul a verseny.

Kisó Pali, Bérces Edit és Jelena Szidorenkova

Mire képes az emberi szív, mit tud elviselni a tüdő, a láb, a gerincoszlop? A csigolyákat órákon át ugyanazon a ponton ismétlődő apró monoton ütődések érik az országúti futásnál, és így azok kopni kezdenek... "Vigyázz, a csigolyáidat nem tudjuk kicserélni"... -figyelmeztette már az orvos Editet. De erre most nem szabad gondolni! A fontos az, hogy beindult a motor, egyre gyorsabban halad, aztán végre 10 óra 21 perces futás után meglátja Győr helységjelző tábláját.

A győri sportbarátok nem is sejtik, milyen ultramaratoni világszenzáció színhelye a város! Bérces Edit ebben az évben a világon mindenkit legyőzött, aki az ultrafutásban szóba jöhetett, már csak Bicskova volt hátra. Őt ezen a távon 50 perccel előzi meg, összesítettben ötödikként ér célba, legyőzve 31 versenytársát. Amikor pedig már átadhatná magát a zavartalan örömnek, mint egy villámcsapás nyilallt a lábába a fájdalom... a régi ismerős...az ínhüvelygyulladás.

2000. október 21. Győr-Tata (61 km)

E nap különös meglepetése, hogy a Polgármesteri Hivatal különdíjjal jutalmazza a győztes befutót, de csak a férfit... Hiába, messze vagyunk még Európától! A világbajnoknő mosolyogva nyugtatja a mellette háborgó versenyzőnőket "Inkább kérdezzék, hogy miért nem kapott a női szakaszgyőztes a győriektől egy szál piros rózsát, mint azt, hogy miért kapott"... Fussunk hát tovább! Tízzel kevesebb az indulók száma ezen a reggelen. Csak férfiak adták föl... Ki látott már férfit sírni? A sírás nem férfias dolog, most mégis titkon, ki szitkozódva, ki bölcs belenyugvással siratja semmivé vált reményeit. Számtalan oka lehet a verseny feladásának: a kellő felkészültség hiánya, egy hirtelen fájdalom a gerincoszlopban, a térdben, a vízháztartás fölborulása, stb. A profik rögtön föladják, ha az egészségüket veszélyeztető tünetet tapasztalnak. De a kudarc akkor is kudarc.

Jelena és Edit, mögöttük Szása

A négy futónő közül hárman már teljesen megsántultak, csak Jelena Szidorenkova mozog még mindig könnyedén. Őt a férje, Szása kíséri, bíztatja, s a táv felénél már az élre kerül. A riporterek oroszul kérdezgetik a verseny további kimeneteléről, amire azt válaszolja. "Szerintem a magyar Bérces Edit nyeri meg ezt a versenyt, mert lelkileg nagyon erős. Tudom, sokszor futottunk már együtt..."

Később Editet is faggatják, mire ő pedig azt mondja: "Nem lehet tudni, hogy mi lesz... Nagyon nehéz lett a térdem. Most a lábamat kell kímélnem, hogy még jobban le ne sérüljek. Egy biztos: holnap Jelena Szidorenkova fog győzni. "Igaza lesz, de nemcsak a negyedik, hanem már a harmadik nap is Jelena szakaszgyőzelmével ér véget. Edit a második, Marina Bicskova a harmadik, Anke Drescher pedig kilátástalanul lemaradva a negyedik helyen végez.

Edit a verseny után uszodába megy, hogy úszással vezesse le a fáradtságát, és enyhítse fájdalmát, s döbbenten tapasztalja, hogy lábaiból kiment az erő! Nem tud tempózni. Vagy elfelejtették a lábai az úszást a 271 km-es rohanásban? Mi lesz tovább?...

Este fölhívja a szponzora, dr. Szász Péter a Zalaszám ügyvezető igazgatója. "Edit, az első az egészség, ha úgy érzed, hogy nagy baj van, add föl!" - figyelmezteti. Edit bizonytalan, még életében nem adott föl versenyt, de az uszodában tapasztalt tünetek ijesztőek...Jaj, mit hoz a holnap?

2000. október 22. Tata-Budakeszi (60 km)

Meredek hegyoldalak várják a versenyzőket, ráadásul szembe fúj a szél, nehéz lesz ez a nap is, pedig “csak" 60 km a táv. Ezt az etapot Szidorenkova-szakasznak kellene elnevezni, mert ezt öt éve mindig Jelena Szidorenkova nyeri meg. Most is ő győz!

Marina Bicskova is nagyon szenved, fáj a lába, érzi, hogy a címvédés már nem sikerül, de nem panaszkodik. A válságos órákban korábbi sikerei adnak erőt. A Comrades futáson, a világ legnagyobb pénzdíjas versenyén lett idén a harmadik. Szeptemberben új egyéni maratoni csúcsot futott. 25 éves, ragyogó sportkarrier áll előtte. Az edzője, Kruglikov tegnap fantasztikusan futott, őérte is drukkol.

Bérces Edit mindig meg akarta tudni, hol van az emberi teljesítőképesség határa és most ért el oda,... ahol talán nincs tovább... Ahol hiába akarat, elszántság... vége mindennek... Eszébe jut a bibliai gondolat: "Ami embernek lehetetlen, az embernek Isten segítségével lehetséges"... Csak most az egyszer, még utoljára legyen ereje befejezni! Többé nem indul a Szupermaratonon! Minden lépés fáj... kimerült... kínlódik, de célba ér. Este összeszámolja, hány kilométernyi versenyfutás van a lábában ebben az évben...Eddig összesen 1607 km.

2000. október 23. Budakeszi-Hősök tere (21 km)

Még mindig nem dőlt el semmi! Ez a nap hozta a férfi egyéniben is a legnagyobb izgalmakat. Mindenki Vozár Attilának drukkol, de senki sem sejti, milyen éles küzdelem folyik a női mezőnyben is. A két orosz profi között mindössze 4 perc 13 másodperc a különbség, Jelena Szidorenkova megpróbálja a lehetetlent... megszerzi a harmadik szakaszgyőzelmét is, végül így is Marina Bicskováé a második helyezés. Jelena Szidorenkova viszont Fair Play díjat érdemel!

Bérces Editet pedig már csak az akarat és valami transzcendens erő viszi előre. Érzi túlfeszítette a húrt... Még nem pihente ki a szeptember 9-i hollandiai világbajnokság fáradalmait, sem az október 8-i, bostoni versenyt, ami mellett pedig tanított a főiskolán. Most viszont halálos fáradtsággal és minden lépésnél ismétlődő fájdalommal fizet a korábbi sikerekért. Sokszor mondták már neki, hogy egyszer mindenkit legyőznek... és a legnagyobbak bukása a legtragikusabb, amely néha épp a győzelem küszöbén következik be. Eszébe jut Jan Vandendriessche, a belga versenyző múlt évi esete Bostonban, aki már épp bekanyarodott a célegyenesbe, 10 méterre a győzelemtől egy másik futó utolérte, talán meg is érintette, ő pedig hanyatt esett. A versenytárs nem állt meg, hogy a szerencsétlent fölsegítse, így győzött... De hát, mennyit ér egy ilyen győzelem?... Edit most igyekszik minden negatív gondolatot félretenni és a céljára koncentrálni. Azért indult el ezen a versenyen, hogy hazai földön, barátaival futva ünnepelje az idei nemzetközi győzelmeit. Azt tartotta stílszerűnek, hogy a Hősök terén 2000. október 23-án magyar versenyző érjen be győztesen... Ez végül sikerül! Sápadtan, bicegve, csuromvizesre izzadtan ér a célba, de egy pillanatra elönti a boldogság...

Az Unix férficsapata a női győztessel a Hősök terén

Női teljesítmények árfolyamzuhanása

A győztes hosszútávfutónő rövid boldogsága a délutáni díjkiosztáson véget ér. Nem azért mert megalázóan alacsonyan díjazták a teljesítményét, hiszen futott ő a 300 km-es Moráviai Ultramaratonon és körbefutotta a Balatont egy fillér díjazás nélkül, hanem azért, mert most döbben rá, hogy a Bécs-Budapest Szupermaraton nem a magyar atlétika legnagyobb rendezvénye, hanem egy profitorientált vállalkozás, amelyben nem a sportolók játsszák a főszerepet, hanem a pénz.

A verseny minden mozzanata azt sugallta, hogy a női mezőny a nagy vállalkozás veszteséges ágazatának tűnik és le kell építeni. Ezt érzékeltette a győri "üzenet", a napi televíziós összefoglalókban a nők mellőzése, a sajtóban megjelent férfi-női fotók 16:0-s aránya, a női teljesítmények forintban mérhető leértékelése stb. A férfi fődíj egyharmadát sem kapja a női győztes, akit a szakértők a világ egyik legjobb ultramaratoni futónőjeként tartatnak számon és ráadásul magyar...A legfájóbb a dologban, hogy sikerült azt a látszatot kelteni, hogy a női mezőny magától szűnik meg.

Az igazságtalan díjazás miatt a Szupermaraton számtalan versenyzője tiltakozik, aláírást gyűjtenek, de hiába! Nekik még megvan az az illúziójuk, hogy ennek a versenynek a sportról és a nagyszerű emberi teljesítményekről kell szólnia.

A futónők fáradtak, kimerültek és szomorúak, ők 25-30%-kal kaptak kevesebb pénzt, mint amennyi a helyezésük alapján járt volna - indoklás nélkül. Pedig még a 3. helyezett nő is 26 férfit győzött le a 32 induló közül.

Az oroszok csomagolnak és az első vonattal sietnek haza. Szidorenkova és Bicskova búcsúszavai hallatán szégyelljük, hogy magyarok vagyunk. "Itt mindig becsapnak bennünket... Elfáradtunk, csalódtunk, elkeseredtünk. Jövőre nem jövünk vissza." - mondják.

Ezzel a Bécs-Budapest Szupermaraton női egyéni mezőnyében valami véget ért...

A magyar győztes köszönetet mond mindazoknak, akik bármilyen módon segítették, drukkoltak neki, és ő is végleg búcsúzik: Isten veled Bécs-Budapest Szupermaraton!

"Isten veled Bécs-Budapest!"

Cz.E.