Bérces Edit


A futó

1971-ben hétévesen visszautasítást kap a helyi úszóklubtól, mondván hogy túl öreg az úszóversenyzés elkezdéséhez, így egyedül jár úszni hajnalonként.

1976-ban Vecsey György edző felveszi a ZTE úszószakosztályába, ahova az érettségiig rendszeresen jár edzésekre.

1987 augusztusában indul első triatlonversenyén Fadd-Domboriban. A táv 750 méter úszás a holt Dunaágban, 20 kilométer kerékpár és 5 kilométer futás.

1987 szeptemberében Zalaegerszegről Nagykanizsára fut zuhogó esőben.

1988 tavaszán már középtávú triatlonon indul a Margitszigeten (2000 méter úszás, 80km kerékpár a Pilisben, 21 kilométer futás).

1991-ben áll rajthoz élete első hivatalos maratoni futóversenyén Budapesten. Déri Miklóssal megalapítja a Zalaegerszegi Triatlon Klubot.

1992 júliusában Kiskörén a középtávú országos triatlonbajnokságon, ahol a táv 2000 méter úszás, 80 kilométer kerékpározás és 21 kilométer futás, dobogóra kerül. A kerékpáron szerzett hátrányát futásban hozza be. Augusztusban tíz kilométert úszik Nagyatádon és belép a Cetrendbe.

1994 őszén Galántai Mária meghívására vesz részt a Bécs-Budapest Szupermaraton női váltójában, ahol a csapat a 3. helyen végez. Találkozik Eleanor Robinsonnal, a női egyéni verseny legendás győztesével.

1993 februárjában a Long Beach-i maratonon megismerkedik Lorraine Gersitz és Bruce Guter kaliforniai ultrafutókkal. Ez a találkozás meghatározó lesz életében. Júniusban Lorraine viszi el a Trans America kontinensfutás első szakaszának rajtjához az óceánpartra. Előre megbeszélik, hogy Edit majd félúton Fullertonban kiszáll az 50 mérföldes futásból, de amikor odaérnek mégsem áll le. Befejezi élete első 50 mérföldjét a forró kaliforniai hegyekben.

1994 szilveszterén 21 kilométert úszik Lentiben egyedül, hogy pótolja az egerszegi uszoda elhúzódó átalakításából fakadó kilométerhiányt.

1995 májusában a felújított zalaegerszegi uszoda megnyitásának örömére 168-órás Örömúszást szervez. Augusztusban teljesíti a 130 kilométeres dél-zalai Rockenbauer emléktúrát.

1996-ban tíz maratont fut Észak-Amerikában és Magyarországon.
Júliusban Atlantában az olimpián találkozik Tóth Sándor ultrafutó-edzővel, aki tanítványává fogadja.

1997 májusában egyéni csúcsot fut Prágában a maratoni távon. Itt ismerkedik meg Eric Berzin francia triatlonedzővel, aki komoly sportpályafutást jósol Editnek. Augusztusban a hosszútávú országos triatlon-bajnokságon 3. helyen végez. A táv 3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpár, 42 kilométer futás. Ősszel megnyeri első ultrafutó-versenyeit: a 120 kilométeres Fertő-tó körüli futást és a 352 kilométeres Bécs-Budapest Szupermaratont.

1988 májusában 100km-es országos bajnok, megdönti Vass Márta magyar csúcsát, melyhez Malcolm Campbell, az IAU elnöke személyesen gratulál Editnek, majd az IAAF elismerő emlékérmét kapja Monacoból. Május végén Bozán Ágnes előtt nyeri az első Békéscsaba-Arad szupermaratont, ahol találkozik Jannisz Kurosz ultrafutó legendával.

1998 szeptemberében zuhogó esőben nyeri első nemzetközi 100-kilométeres versenyét Hollandiában.

1998 októberében komoly gerincsérülést szerez egy esés következtében, de elindul megint a Bécs-Budapesten és óriási fájdalmakat legyőzve, csodával határos módon második lesz.

1999 őszén "ultrafutó szendvicset" teljesít, azaz két maraton között futja és nyeri a 100 kilométert Bostonban.

2000 áprilisában Európa-bajnoki, szeptemberében világbajnoki címet szerez 100 kilométeren és másik tíz verseny mellett megint megnyeri a Bécs-Budapest Szupermaratont. Bérces Edit első nőként futja körbe a Balatont egy nap alatt. Összesen 1500 versenykilométert fut és mindenütt győz. Így már szülővárosa is felfigyel rá és Zalaegerszegért díjban részesíti. A megyétől Zala megye sportjáért kitüntetést kap, jelölt "Az év zalai embere" kitüntetésre. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola igazgatója külön dicséretben részesíti.

2001 júliusában Kölnben indul élete első 24-órás futásán, megint ömlő esőben, ahol a győztes férfinél 15 kilométerrel fut többet. Megint új magyar csúcs születik. Szeptemberben 24-órás világbajnokságot nyer Veronában a nagy Irina Reutovics előtt.

2001 őszén Pályavirrasztó futást rendez az eladásra ítélt, újonnan felújított zalaegerszegi rekortánpálya búcsúztatására.

2002 áprilisában Kiss Zoltán irányításával megszületik az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége.

2002 májusában elfogadja a meghívást a franciaországi Suregeres-be a világ legnagyobb 48-órás pályabajnokságára és új Európa-csúccsal végez.

2002 szeptemberében nagyságrenddel változik az ultrafutó szendvics: két 24-órás futás között fut 100 kilométert a magyar csapatért. Európa-bajnok 24-órán új magyar csúccsal, a női csapatot a dobogóra segíti, két hétre rá pedig Veronában 24 óra alatt három távon futja a világ legjobb eredményeit pályán.

2003 júliusában Wörschachban megint új magyar csúcs születik 24-órán. Alkalmazott nyelvészeti munkáit is az ultrafutás nyelvi kérdéseiről írja. Felkérést kap a tajvani ultrafutó válogatott edzéseinek távirányítására.

Bérces Edit további versenyeredményei az Eredmények menüpontban találhatók.